Főmenü:
Mécsesláng Halottak napján
"Majd, ha sötétbe fordulsz, megérted, fénynek értéket ád a sötét."
Versfaló kamaszkoromban bukkantam rá erre a gondolatra - akkoriban tán csak rebbenő szépsége vonzott, a skandináv költő szavainak igazságához, bizony, "bölcsülni" kellett jó pár évnyit.
Fényben és gondtalanságban élve nem érti, nem féli az ember a sötétség birodalmát. Azt is megélve viszont értékén méri már a fény hatalmát... Az égre néző földre nem tekint, amíg botló lába nem emlékezteti a földön járás veszélyeire. Ám akkor sem rugaszkodik el a földtől, hisz emelet fejjel is lehet - földön járni. A víz simogatása, a tűz melengető lobogása közben árvíztől, tűzvésztől nem retteg az ember, de azt átélve sem tagadja meg az őselemeket.
Fény a sötéttel, ég a földdel, tűz a vízzel, nem az igennel - összetartoznak, ahogyan mi magunk is összetartozunk. Férfi a nővel, anya gyermekével, öreg a fiatallal - épek, egészségesek csak együtt lehetünk.
S ha Válaszúton jársz, figyelmezz a hely szülöttének szavára, ki örökkön hazatérni vágyó székely bujdosóként vitte magával a tengeren túlra is nagyapja két intelmét: "Jóindulatot az emberek iránt, s megértést a világ dolgaival szemben."
A titokzatos őzbak. Ez volt édesapám legkedvesebb Wass Albert novellája. Az élet úgy hozta, hogy már felnőtt fejjel, első kislányom születésekor olvastam olyan töprengéssel, ahogyan hadifogságot megjárt, pályamódosításra, élete újrakezdésére kényszerült édesapám olvashatta, érthette a titokzatos őzbak üzenetét.
Az erdei vadászaton gyermekként megpillantott fenséges, büszke és valószínűtlenül gyönyörű őzbak, melynek fel-felbukkanása és eltűnése közben kettéhasadt a világ, és elárvult az örökkön ezt az őzbakot, a végső nagy célt és igazságot űző ember. A vadász, aki ez igazinak hitt őzbak elejtésekor érzett csak rá az üzenetre:
"Mert mindannyian járjuk az élet bozótját, büszke és titokzatos őzbakokat keresve, és egymás után zsákmányolva a tévedéseket. Mert amikor leterítjük, kisül, hogy nem az igazi. Jobb lenne és szebb lenne a világ, ha naponta leülnénk és elsiratnánk tévedéseinket."
Mi mindannyian - visszahangzik bennem a gondolat -, ki fényben, ki sötétségben élve, ki a víz illékonyságával, ki a kő konok hűségével. Mi mindannyian, akik értjük és érezzük a titokzatos őzbak üzenetét...
Fény a sötéttel, ég a földdel, tűz a vízzel, férfi a nővel - mi mindannyian - összetartozunk.
Csűrös Csilla