Főmenü:
Egyek vagyunk...
Kislányom az Egri csillagokat olvassa mostanában. Kötelező olvasmány. Most már ő is ismeri Dobó István várkapitány elhíresült mondását arról, hogy a falak ereje nem a kőben, hanem a védők lelkében vagyon.
A XVI. századi felismerés igazsága, lám, a XXI. században is bebizonyosodott. Hiszen mi más segítette győzelemre, dobogóra, pontszerző helyekre olimpiai büszkeségeinket, mint az a lelki erő, mellyel semmi sem lehetetlen. Úgy hiszem, a tökéletes fizikai felkészültség mellett a lélek ereje segítette őket az eredményességhez szükséges teljes koncentrációhoz, fejbéli összerendezettséghez, melyet ők is mindig emlegettek.
S mi táplálja a lelki erőt? Bizonyosan a hit. A sportolók önmagukba, tehetségükbe és az elvégzett munkába vetett hite mellett legtöbbjük érezte és éreztette annak fontosságát is, hogy vele van a Gondviselő figyelme. A gyakori keresztvetés, a nyakban lógó kereszt megérintése, megcsókolása, az égre tekintés mind ezt jelezte, arról nem is szólva, hányan mutattak azonnal az ég felé győzelmük pillanatában!
Észrevették, hogy a kézilabdázó Császár Gábor minden sikeres hétméterese, gólja után futtában kicsi keresztet rajzolt a mellkasára? Gyurta Dani ugyan nem árulta el a riporteri kérdésre, miért mutatott ujjával felfelé a medencéből célba érkezése után, de aki első - győzelem utáni - lélegzetvételével már arról beszél, hogy 15 millió magyar úszott vele azon a kétszáz méteren, melynek leküzdéséhez a végső erőt az édesanyjára gondolás adta, arról talán feltételezhető, hogy valamiféle hálaadó, az égi segítségnek is köszönetet mondó mozdulat volt ez...
Gyurta, Risztov, Cseh Laci példája pedig azt is bizonyítja, a hit mellett a szeretet a másik, a lelket tápláló, erősítő forrás. Risztov Éva - biztos vagyok benne -, ha teheti, édesanyját is a dobogóra hívja maga mellé, Cseh Laci pedig - ugye, emlékeznek? - kudarcai után azért aggódott, vajon elveszítette-e a magyarok szeretetét, vajon, nem haragusznak-e rá most az otthoniak. Elhunyt edzője képét mutatta fel győzelmi mámorában Pars Krisztián, a szurkolók szeretetétől hajtva nem tudott hibázni a lovon Berki Krisztián, és a magyar közönségnek köszönte a buzdítást, a szeretetet könnyek között a csalódott Janics Natasa. E szeretet éltette kézilabdásainkat, s hatotta meg korszakot záró vízipólósainkat.
E szeretet ölelte egybe sportolóinkat s minket, szurkolókat - akár az a piros-fehér-zöld zászló, melybe Risztov Éva burkolódzott a dobogón boldogan. Mert ez is fontos. Látták azt a koreai birkózót, aki győzelmi ujjongásában a birkózószőnyegre terítette hazája zászlaját, letérdelt előtte, és homlokát a lobogó selymére hajtotta néhány pillanatig?!
A zetelaki templomban - ősi szokás szerint - a bal oldali padsorokban a nők, a jobb oldaliban a férfiak foglalnak helyet. Teli a templom minden vasárnap. És tele volt augusztus 15-én, Mária mennybevételének ünnepén is. Hátul állva elnéztem az ünnepi viseletbe öltözött asszonyokat, a fehér inges, fekete mellényes-felöltős, kerek fejű, sötét vagy őszes hajú férfiakat, és a csöndes áhítatban Nyirő szavaira gondoltam csöppet elszorult torokkal: "Az én népem". Akárcsak azok a székely fiatalok, akik az augusztus 20-i koncert után felcsendülő Himnusz hangjai közepette nyugodtan jártak-keltek, indultak hazafelé Székelyudvarhely főterén. Ők is az én népem...
Őket látva pedig még bizonyosabb vagyok Végh Alpár Sándor véleményének igazságában: "A hit ereje fog eldönteni a mindent."
Európában és Magyarországon is…
Csűrös Csilla